2013. február 26., kedd

10 érdekesség Szabó P. Szilveszterről

  1. Zenei általános iskolába járt. Mivel itt két Szabó Péter volt, ezért a második nevét kezdte el használni.
  2. Fogorvos édesapja tanácsára biológia tagozatra is járt. A fogtechnikusi iskolától Gór Nagy Mária Színitanodája térítette el. Dédapjának Erdélyben volt színháza, a Sarkadi Kabaré, amely Sepsiszentgyörgy környékén működött, nagymamája pedig Sarkadi Imre drámaíró unokatestvére, így a színház szeretete már a vérében volt. A felvételi kicsit furán sikerült, Gór Nagy Mária először nagyon haragudott rá, a precízen kidolgozott életrajzát ugyanis wc papírra írva adta be.
  3. 1992 óta van a pályán.
    "még elkaptam a Rock Színházat, azt a fajta nagyon pozitív értelemben vett amatörizmust, amit ők képviseltek. Amikor az amatőrök éhes szemekkel mindig az adott darabot látják életük céljának, akkor ott nincs apelláta, ott megtörténnek a dolgok. Jól vagy rosszul, de mindenki ezer százalékig égve hisz abban, amit csinál. Ezt nagyon nehéz visszatekerni, ha úgymond profivá válik az ember, elvégez egy iskolát, és reprodukálnia kell estéről estére azt a fajta hőfokot, ahogy a premieren, vagy épp az egyik főpróbán megszólalt. Irigylem a Rock Színházasokat ezért a megközelítésért, ami sajnos már kiveszőfélben van. Egyre jobban szakmának érzem már a musicaljátszást. Biztos a felhígulás miatt is van ez, de annak idején, ha sorba vesszük a Rock Színháztagjait, nem voltak hivatásosok. Megfelelni a legendának, számomra ez volt a teher. Függetlenül attól, hogy a néző összehasonlít, vagy sem, hisz én tudom belül, hogy annak idején, amikor őket néztem, és elképzeltem, hogy mi lenne, ha én egyszer ezt játszanám, akkor bennem mi fogalmazódott meg. És azért imádkoztam, hogy ez legalább irányában meglegyen."
  4. 1997-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amelynek elvégzése után újra a Budapesti Operettszínház tagja lett.
  5. Több nagyszerű alakítás fűződik a nevéhez, többek között: Kabaré (Konferanszié), West Side Story (Bernardo), Sweet Charity (Vittorio), Funny Girl (Nick Arnstein), A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (Angelo), Gólem (Simeon), Elisabeth (Halál), Mozart! (Colloredo), Menyasszonytánc (Jonel), Rudolf (Pfeiffer), Párizsi élet (Bobinet), A Szépség és a Szörnyeteg (Szörnyeteg), Rómeó és Júlia (Tybalt).
  6. A gimnázium óta ír novellákat, forgatókönyvet, Révész című kisfilmje több filmszemlén is megmutatkozott, zenét szerez, 4 évig színészmesterséget tanított a Pesti Broadway Stúdióban, saját darabot rendez, fotóz, szobrászkodik. Alkotótársaival 2005. évben indította útjára a Szélmalom cd-sorozatot. Hasonló címmel rendezett korábban egy francia sanzonestet. A sorozat első epizódja Földes Tamás Negyvenedik tél című maxilemeze, melyet követ majd Dzsoni nagylemeze, és a társak lemezei, egy-egy évszak hangulatait megjelenítve (Siménfalvy Ágota-tavasz, Németh Attila-nyár, Szilveszter-ősz). 2009. augusztusában jelent meg új verseskötete, Lélekzet címmel.
  7. 2011. december 16-án vehette át Artisjus-díját, melyet az Artisjus Zenei Alapítvány ítélet neki a kortárs magyar zenei művek bel‑ és külföldi terjesztéséért, megismertetéséért.
  8. 2003-ban és 2009-ben ő lett az Év Musical Színésze.
  9. Végtelenül rendszerető embernek tartja magát.
    "Ha valami nincs elrendezve az életemben, akkor hiányérzetem van, belül viszket a kis lelkem, és nem érzem jól magam."
  10. A Színház-és Filmművészeti Egyetemen az operett-musical szak mellett három évig rendezést is tanultál. Él még benned a vágy, hogy valamikor újra a rendezői székbe ülj?"Tulajdonképpen nem szakadtam el a rendezéstől, hiszen a Pesti Broadway Stúdióban számos vizsgaelőadást rendeztem, de az az igazság, hogy engem elsősorban mindig is a filmrendezés foglalkoztatott. Azt a mai napig űzöm. Szinopszisokat írok, azokat filmre veszem, majd megvágom. Szeretek ezzel foglalkozni. A Révész című kisfilmem néhány éve szociográfia kategóriában indult a Madiawave fesztiválon, majd eljutott több neves filmszemlére is, ahol elég szép eredményeket ért el.
  11. Nagyon szeretném a filmezést a színházzal ötvözni, ezért azt találtam ki, hogy zenés darabokat, elsősorban magyar vonatkozású musicaleket vinnék filmvászonra. Már megírtam a forgatókönyvét az Elisabethnek, de a terveim között szerepel a Valahol Európában és a Menyasszonytánc megfilmesítése is."
    Játssz velünk! Nyerj musicalelőadás belépőket

Lájk, ha kedveled Szilvesztert! KLIKK!